Vannak napok, amikor nagyon várod a reggelt.
Amikor szinte számolod az órákat, hogy újra ott lehess közöttük.
Aztán felkel a nap… és elkezdődik egy újabb nap.
Tele munkával, feladatokkal, fáradtsággal.
És mégsem érzed tehernek.
Mert ott vagy közöttük.
Megannyi mentett lélek között. 
Olyan lelkek között, akik odabújnak hozzád, akik a tekintetükkel mondják el mindazt, amit szavakkal nem lehet.
A hálát.
A szeretetet.
A bizalmat.
Ők nem tudnak hazudni.
Nem tudnak számítani.
Nem tudnak hátba döfni.
Ők csak őszintén szeretni tudnak.
És a mai nap pontosan ilyen volt.
Olyan emberekkel lehettünk együtt, akikkel egy közös célért dolgozunk.
Akiknek ugyanúgy fontos minden egyes mentett élet, mint nekünk.
És ilyenkor csak állsz közöttük…
Nézed, ahogy futkároznak.
Ahogy bohóckodnak.
Ahogy rosszalkodnak.
Széthúznak mindent.
Gödröket ásnak.
Összekoszolnak mindent.
De egyszerűen nem számít.
Mert látod rajtuk, hogy boldogok.
Igazán boldogok.
És talán most először az életükben biztonságban vannak.
És ilyenkor eszedbe jut, hogy mennyi fájdalmat éltek át korábban…
láncon, éhezve, magányban.
De most… már csak játszanak.
És te csak állsz közöttük…
és a szíved megtelik valamivel, amit nehéz szavakba önteni.
Szeretettel.
Hálával.
Mert ezek a mentett lelkek olyan erőt adnak, olyan tiszta érzéseket, amit semmi más nem tud adni.
Csak egy állat.
Egy állat, aki soha nem fog neked hazudni.
Aki mindig boldog lesz melletted.
Aki minden nap úgy néz rád, mintha te lennél a világ közepe.
Mert számára valóban az vagy.
Az ember, aki megmentette az életét. 
