🐾❤️ Ma ismét hatalmas segítséget kaptunk.

oszd meg!

🐾❤️ Ma ismét hatalmas segítséget kaptunk.

A „szokásos” kis szupercsapatunk ma is itt volt: Emese Gulyás , Marci és Peti, Mustos András , valamint Bertalanné Filep is eljött, hogy segítsenek nekünk. Hálásak vagyunk, hogy mindig számíthatunk rátok. 🙏
A mai nap ismét a tereprendezésről szólt.
Idipapi már korábban elkezdte az alsó részen a terület megtisztítását és kiegyengetését, ma pedig folytatódott a munka.🥰
Közben Emeséék a felső részen, a babaház mögött dolgoztak. Ott, ahol Idipapi már jó sok földet megmozgatott, szépen kialakítottak egy tároló részt.🙏
Ide azok a dolgok kerülhetnek majd, amelyekre még szükség lehet, de jelenleg csak útban vannak.☝️
Számunkra az is nagyon fontos, hogy a terep rendezett legyen, hiszen így a „gyerekek” is biztonságosabban tudnak közlekedni. 🐶
Erre most különösen szükség van, mert a jövő héten érkezik a PK Security által felajánlott zúzott kő, amit majd le kell borítania a teherautónak az udvaron. Ez hatalmas segítség számunkra! 🙏
Ha minden jól alakul, a jövő hét vége felé már el is kezdődhet a zúzott kövek lerakása a végleges helyükre, ami óriási lépés lesz a menhely rendezésében.❤️
Ma pedig csak ment a munka…
A „gyerekek” természetesen mindenhol láb alatt voltak, figyeltek, szaladgáltak, kíváncsiskodtak. 😁🐾
Közben Erzsike fotózott és szeretgette a mentettjeinket, ők pedig csillogó szemekkel figyelték, mi történik körülöttük.🥰
És higgyétek el…
ők érzik. Tudják, hogy minden értük történik.💖
Hiszen nagyon közeleg április 30.🥺
De egy dologban biztosak lehetnek:
mi értük soha, de soha nem adjuk fel. ❤️🐾
🙏 Hálásan köszönjük mindenkinek, aki velünk van, segít, támogat, drukkol nekünk és a mentett kutyusainknak.