Körülbelül 2
hónappal ezelőtt segítséget kértünk egy kutyusnak.
hónappal ezelőtt segítséget kértünk egy kutyusnak.Nem pénzt, nem adományt.
Csak egy helyet.
Sváb József folyamatosan tájékoztatott minket a kutyáról, nagyon szépen köszönjük 
Egy félénk kis lélek volt, aki az úton szaladgált. Egy szomszéd etette, sajnálta, de nem az ő kutyája volt.
A kutyus rendszeresen az úton rohangált, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ütötte el senki.
Segítséget kértünk.
Most az egyszer nem fogtunk, nem kaptunk.
És ezt ki kell mondanunk:
így nem lehet folyamatosan menteni
Ketten vagyunk.
Ketten próbálunk helytállni.
Ketten próbálunk csodát tenni újra és újra, miközben már mozdulni sem bírunk.
Ennyi mentett ellátása két embernek egyszerűen embertelen teher.
De erről majd egy másik posztban…
A lelkiismeretünk viszont nem hagyott nyugodni.
Így ma elindultunk, hogy megkeressük ezt a „szukakutyust”.
Meg is találtuk.
Úgy tudtuk, hogy magas vemhes, és holnap vittük volna ivartalanításra.
Aztán József segítségével a szomszédok beengedtek arra a portára, ahol a kutyus tartózkodott…
és ledöbbentünk.
Nem volt egyedül.
Az emlői be voltak duzzadva.
És mint kiderült: körülbelül 2–3 hete már megfialt.
Ezt senki nem tudhatta, csak az, aki etette — vele viszont nem tudtunk kapcsolatba lépni, nem ismertük.
Az ott lakók rendes emberek voltak.
Beengedtek, megmutatták, hol vannak a picik.
Az úr még régi, rossz kanapédarabokat is vitt, hogy ne fázzanak…
És mi ott álltunk.
És tudtuk: nem maradhatnak ott.
Így elhoztuk őket.
Ma kilenc élet menekült meg
Mert már nem egy kutyáról volt szó…
hanem egy mamáról és 8 pici babáról, akik értetlenül néztek ránk.
Nem voltunk felkészülve kölykökre.
Egy szatyorban kellett rögtönöznünk a lehozatalukat.
Az autóban már egy kennelbe kerültek a mamival együtt.
Itthon azonnal fertőtlenítettünk.
Kialakítottuk a helyüket.
Most melegben, biztonságban vannak.
A mami már nem morog.
Már érti, hogy nem bántani, hanem menteni jöttünk.
Bent fekszik a kicsikkel, a jó melegben.
Most már végre…
biztonságban vannak. 
