…de mégis, valahol mélyen hittünk abban, hogy talán soha nem kell átélni ezt a kimondhatatlan, gyomorszorító fájdalmat.
Ma elveszítettünk valakit, aki nem csak mellettünk élt… hanem a gyermekünk volt, a lelkünk egy darabja, az életünk egyik fontos szereplője. 
Drága Lizzy pici korától velünk volt. Egy ismerősünk által került hozzánk, és a gyermekünkkel együtt nőtt fel.
Szinte egyszerre cseperedtek, együtt tanulták a világot, és ő mindig vigyázott ránk… mindig. Olyan odaadással és szeretettel, amit emberi szóval leírni alig lehet. 
A menhelyre érkező emberek minden alkalommal vele találkoztak először.
Szeretetet kért, simogatást kapott 
Pici kora óta beteg volt – ízületi problémákkal küzdött – de mi minden erőnkkel, minden szívünkkel vigyáztunk rá. Emberként, családtagként, gyermekünkként gondoskodtunk róla. 
Hálásan köszönjük az orvosainknak is, hiszen vele kezdődött minden. Általa ismertük meg azt a csodás csapatot, akik annyi éven át segítettek neki és nekünk is. 
És ma elérkezett az a döntés, amit senkinek sem lenne szabad meghoznia… mégis muszáj volt.
Már nem volt magánál, fájdalmai voltak, és mi nem engedhettük, hogy tovább szenvedjen. Ott álltunk mellette, zokogtunk, simogattuk, öleltük… és az egyik „gyermekünket” kísértük át a Szivárványhídon túlra. 
12 év
Ennyi adatott nekünk együtt 
Ennyi adatott nekünk együtt Ez a fájdalom nem múlik. Nem is fog.
Ő nem egy kutya volt – ő a családunk része, a kisbabánk, a szívünk örök lakója.
Drága Lizzy…
Soha nem fogunk elfeledni.
Köszönjük, hogy velünk éltél, hogy tanítottál szeretni, hinni, kitartani.
Egyszer majd újra találkozunk… és akkor újra együtt lesz a családunk.
Nagyon szeretünk!
