Örökbefogadási feltételek
Fizikai és virtuális örökbefogadás
Tisztelt Leendő Örökbefogadók!
Az alábbiakban tekintheti meg fizikai és virtuális örökbefogadásra vonatkozó feltételeinket.
Előkontroll
Az örökbefogadási folyamat kezdeményezéséhez írásos megkeresést kérünk, amelyben fel kell tüntetni a kiválasztott kutya nevét. Emellett szükséges, hogy fényképeket küldjön a tartás helyéről, jelezze, ha más állatot is tart, valamint a háztartásban élő gyermekek számát és életkorát. Kérjük, adja meg az elérhetőségét (telefonszámot), hogy időpontot tudjunk egyeztetni.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a „gyereknek megtetszett, gyereknek akarom” típusú megkeresésekre nem reagálunk. Egy állatot nem gyermek számára örökbefogadunk, hiszen a gondozásért és a felelősségvállalásért a felnőtt családtagoknak kell helytállniuk.
Továbbá telephelyőrzési célokra sem adunk örökbe kutyát, ugyanis a mentett állataink már elég szenvedésen mentek keresztül.
Örökbefogadási szerződés
Az örökbefogadás során minden esetben vállalnia kell a szerződésben foglalt kötelezettségeket.
Utókontroll
Kérjük, hogy tartsuk a kapcsolatot, szeretnénk látni a „gyermekeink” fejlődését és boldogságát. Egy minimális adományösszeget kérünk, amelyet a többi mentett állat ellátására fordítunk. Aki ezt nem tudja vállalni, az egy esetleges orvosi ellátást sem tudna finanszírozni.
Virtuális örökbefogadás feltételei
Honlapunkon lehetőség van virtuális örökbefogadásra is. Ebben az esetben támogathatja a kiválasztott állatot bankkártyás fizetéssel, amelyet a Stripe rendszere biztonságosan kezel. Egyesületünk nem tárol bankkártya-adatokat.
Havi támogatás
A virtuális örökbefogadás esetén havi rendszerességű támogatás válik esedékessé.
Indító díj
Az örökbefogadás napján 2 000 Ft/állat díj fizetendő szándék jeléül.
Minimum összeg
Minimum 2 000 Ft vagy annál magasabb összeg fizetheto havonta.
Kérjük, hogy virtuális örökbefogadás esetén ne használjon banki átutalást!
A virtuális örökbefogadás bármikor visszavonható, azonban az addig befizetett támogatások összege nem visszatéríthető.
Számunkra minden egyes mentett állat fontos, megmentjük, gondozzuk és ápolunk őket, ezért szeretnénk mindegyikőjük számára a lehető legjobb családot találni.
Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület